Magyar English

News



Megérkeztek a varázspelusos Baby Secrets babák!

Imádni való bébik, akiket nem lehet megunni! A Magic babák már a 90-es években is nagy népszerűségnek örvendtek, rövid időn belül 1 millió darabnak lett új kis gazdája. Nem is csoda, hiszen tényleg varázslattal bírnak: csak az után derült ki, hogy kislányt vagy kisfiút választottál, miután a pelus színe rózsaszínné vagy kékké változott, ez pedig csak az első fürdetés után történt meg. Ugye, milyen izgalmas?


A 14 éven aluliak többsége túlsúlyos a szülők szerint

Budapest, 2018. április 25. – A magyar szülők 60 százaléka szerint jellemző a túlsúly a 14 éven aluliakra, leginkább a mozgásszegény életmódnak, a helytelen táplálkozásnak és a magas cukor- és zsírtartalmú ételeknek köszönhetően – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. Szabadidős tevékenységekben a biciklizés a nyerő, 11 év felett pedig a számítógépezés is egyre inkább előtérbe kerül. Az elektronikai eszközök ellen sportolással védekeznek a szülők: minden második 3 évnél idősebb gyermek szervezett keretek között is mozog.



3-5 ezer forintot költünk gyermekenként húsvétkor játékra

Budapest, 2018. március 21. – A magyar szülők idén jellemzően 3-5 ezer forintot költenek gyermekenként játékra húsvétkor, ilyenkor a hasznosság, az ár és a minőség vezérlik a választást. A REGIO JÁTÉK friss kutatásából az is kiderült, hogy 2018-ban a legtöbb helyre kreatív és társasjátékot, illetve könyvet, kifestőt hoz a nyuszi. A vásárlási láz a húsvét előtti héten tetőzik, átlagosan bruttó 8600 forintos online és 5700 forintos áruházi kosárértékkel.



Nem olcsó a farsangi mulatság, de szeretjük

Budapest, 2018. február 13. – A magyar szülők idén legfeljebb 6000 forintot szántak farsangi jelmezre és kiegészítőkre, a kiadások viszont akár 10 000 forintra is rúghattak, ahol a vendéglátásról is a szülők gondoskodtak. A REGIO JÁTÉK friss kutatásából az is kiderült, hogy a jelmezeket manapság inkább készen vásárolják, mintsem kézzel készítik, főleg, hogy az egyszerűbb, hagyományos maskarák kezdenek kikopni, helyüket a szuperhősök veszik át.