Magyar English

Több locsolóra vágynak a fiatal magyar nők

- Sajtómegjelenések, Online

Több locsolóra vágynak a fiatal magyar nők femcafe_logo


Míg vidéken ötből egy gyerek kap pénzt a locsolásért, a fővárosiak mindössze 8 százaléka jutalmazza anyagiakkal a húsvéti szokást. A nyuszi a magyar gyermekek többségének kisebb játékot és édességet hoz. A hölgyek többsége ötnél kevesebb locsolóra számít, közülük leginkább a fiatal korosztály örülne, ha többen locsolnák meg az ünnepen, derült ki egy idei kutatásból.

A nők vágynak a locsolkodásra


A kutatás eredményei szerint minden második magyar nő 1-5 fő közötti ismerős látogatására számít húsvétkor, míg a hölgyek harmada nem vár locsolókat idén. A községekben élők között a legmagasabb azok aránya (26 százalék), akik ötnél is több locsolóra számítanak, ez a szám a vidéki városokban 20, míg Budapesten mindössze 14 százalék. A válaszadók mindössze fele elégedett a locsolói számával, ötből egy 18-24 év közötti nő kifejezetten szeretné, ha több locsoló látogatná meg húsvét hétfőn, derült ki a REGIO JÁTÉK felmérésből.

A pesti gyerekek csokit és játékot kapnak


A locsolkodni induló gyerekek nagy része csokit (42 százalék), festett tojást (30 százalék) vagy pénzt (16 százalék) kap. Ez utóbbira leginkább a vidéki gyerekek számíthatnak: a községekben élők 20 százaléka jutalmazza pénzzel a hagyományt, a vidéki városokban 17, míg Budapesten mindössze 8 százalék ez az arány.

Az ünnepen nem csak a locsolásért jár az ajándék: a gyerekek a szüleiktől jellemzően kisebb játékot, csokit és más édességet kapnak, minden tízedik gyermeknek pedig nagyobb, 5000 Ft feletti értékű játékot hoz a húsvéti nyuszi. Ismerősök gyermekeinek, rokonoknak a döntő többség édességgel kedveskedik.

Divat még a tojásfestés?


A felmérés adatai szerint a húsvéti hagyományok közül a tojásfestés továbbra is erősen él: a válaszadók 77 százaléka díszít tojásokat az ünnep alkalmából, ebben a tekintetben nincs számottevő különbség sem lakhely, sem korcsoport szerint.

Játékra fel!


Idén nagy népszerűségnek örvendenek a társasjátékok, mint a Lotti Karotti nyuszifutam és a klasszikus Gazdálkodj okosan!, valamint a szabadtéri játékok, a labdák, rollerek, biciklik és görkorcsolyák.” - fűzte a kutatás eredményeihez Gyaraki József, a REGIO JÁTÉK alapító ügyvezetője.

Femcafé

2015-03-27 femcafe