Magyar English

Milleniumi Díjat kapott a REGIO Játék

- Hírek

Rangos elismerésben részesült a REGIO Játékkereskedelmi Kft., a szellemitulajdon-védelem területén kiemelkedően teljesítőknek járó kitüntetést, a Milleniumi Díjat a közelmúltban vehette át a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától. A ma is családi vállalkozásként működő cég országszerte 42 áruházban árulja játékait, amelyek között nagy arányban találhatóak hazai gyártású, sőt, saját fejlesztésű termékek is.

- Az innováció és az új ötletek megvalósítása, valamint ezek meghonosítása mindig is kiemelt figyelmet kaptak a REGIO Játék-nál – mondta a díj kapcsán Gyaraki József, a REGIO Játékkereskedelmi Kft. alapító tulajdonosa. - Az innováció és a szellemi tulajdon védelme, az ábrás védjegyek és a szóvédjegyek is kéz a kézben járnak a játékfejlesztés területén – tette hozzá.

Gyaraki József díjátvétel

Nagy Ádám, Gyaraki József és Gyetvainé Virág Dóra - fotó: Móricz-Sabján Simon

Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta, a szellemi tulajdon megléte a vállalkozások versenyképességének meghatározó eleme, a magyar gazdaság újraindításának is az egyik kulcsa, hogy a magyar vállalkozások ötletei, a technológiai fejlesztések, az innováció, mint a versenyképességet meghatározó tényezők, utat törjenek a piac irányába.

A játékfejlesztés alakulásáról Gyaraki József elmondta, mivel a virtuális és a való világ elkezdett összekapcsolódni, ezért a kézzel fogható játékok esetében is egyre inkább megfigyelhető ez a hatás. - A csecsemőknek és a kisgyermekeknek azonban mindig is szükségük lesz természetes játékszerekre, amiket kézbe vehetnek, hiszen ezek működésének megismerésével és értelmezésével fedezik fel a világot; tulajdonképpen az első taneszköz a játékszer, az első iskola pedig a játékok ismerete.

Gazdálkodj okosan

Az egyik leghíresebb magyar társasjáték is a REGIO Játék szellemi tulajdona.

A piac nagyon sok újdonságot elbír. Míg korábban pár ezer cikk volt a játékszakmában, és mindenki úgy érezte, hogy tele van játékkal a gyerek szobája, mára egy vásáron akár egymillió különböző terméket is bemutatnak.

- Nagyon sok innováció érkezett az elmúlt évtizedek alatt, és ezek mindig megtalálják a helyüket. Ezért arra biztatom a feltalálókat, hogy legyenek bátrak és merjenek nagyot gondolni, találják meg a megfelelő utat a megvalósításhoz is – tette hozzá az alapító tulajdonos.

A Milleniumi díj díjazottjai

A Milleniumi Díj kitüntetettjei 2021-ben - fotó: Móricz-Sabján Simon

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tartott ünnepségen a REGIO Játék mellett a Cirko Film - Másképp Alapítvány, az Élet és Tudomány hetilap, a Magyar Design Kulturális Alapítvány, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Természettudományi Kutatóközpontja, a Sanofi gyógyszergyár, illetve a Tankcsapda zenekar vehette át az elismeréseket.