Magyar English

Iskolakezdés: minimum 20 ezer forint gyermekenként

- Hírek

Budapest, 2018. augusztus 7. – Egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása tudatos anyagi felkészülést igényel a magyar szülők részéről: az alapvető felszerelések beszerzése széles skálán, 10 ezertől 30 ezer forintig terjed, míg egy minőségi iskolatáska akár 15 ezer forintra is rúghat a REGIO JÁTÉK friss kutatása szerint. Az ingyen tankönyv tízből hat esetben valósul meg maradéktalanul, ellenkező esetben további 7-15 ezer forint kiadással lehet számolni.



Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő tanévkezdés előtt, egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása ugyanis minimum húszezer forintba kerül, tankönyvek nélkül – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. „Tavaly augusztusban alkalmanként átlagosan 6450 forintot költöttek a vásárlóink online, 5390 forintot pedig hagyományos áruházi vásárláskor, és további 8 százalékos növekedésre számítunk idén az első becsengetést megelőző időszakban” – mondta el Gyaraki Dávid marketingvezető.

Az alapvető iskolai eszközökre a válaszadók egyharmada 10-15 ezer forintot, egynegyede 15-20 ezer forintot, szintén ennyien akár 20-30 ezer forintot is elköltenek egy gyermek esetében. A füzetet, tolltartót, írószereket a szülők kétharmada személyesen választja ki, egyharmada pedig az áruházi és online vásárlást kombinálja. A tanszerek kiválasztásánál a tartósság a legfontosabb szempont, ezt követi az ergonómia, a kedvenc mesehős mintája – idén a Pizsihősök a legmenőbbek –, a sort a divatosság, egyediség és olcsóság zárja.

Nincs mindenhol új táska és ingyen tankönyv

Idén az általános iskolába járó gyermekek 23 százaléka nem kap új iskolatáskát a felmérés szerint. „A hátizsák vásárlása a kiadásokat akár meg is duplázhatja, ezért különösen fontos, hogy minőségi, tartós darabot válasszon a szülő. A kutatásunkból kiderült, hogy az első évfolyamot kezdő tanulóknak érezhetően magasabb árkategóriájú (15 ezer forintnál drágább) iskolatáskát választanak, ez a szülők egyharmadáról mondható el” – tette hozzá a REGIO JÁTÉK marketingvezetője. Alsó és felső tagozatban is egyébként az 5-10 ezer forintos (28, ill. 33%) táska vásárlása a legjellemzőbb, ezt követi a 10-15 ezer forintos kategória (25-25%), 15 ezer forint feletti táskát csak minden ötödik gyermek kap.

Az iskolakezdés költségeibe a megkérdezett családok mindössze egyötödénél száll be a munkaadó pénzbeli támogatás formájában, éppen ezért tízből kilenc szülő tudatosan készül a nyári hónapokban anyagilag arra, hogy minden felszerelést hiánytalanul be tudjon szerezni szeptember elsejéig. A kezdeti kiadások terheit azonban csökkentheti, hogy a felmenő rendszer alapján az általános iskolások ingyen kapják a tankönyveket. „A felmérésünk szerint ez tízből hat esetben valósul meg maradéktalanul, ahol nincs díjmentes könyvosztás, ott jellemzően további 7-15 ezer forinttal (21%) számolnak a szülők” – mondta el a marketingvezető.

A pihenés a legjobb felkészülés a sulira

A becsengetés közeledtével azt is vizsgálta a REGIO JÁTÉK kutatása, hogyan készülnek fel a magyar családok a dolgos mindennapokra. „Kiderült, hogy a szülők leginkább a pihenésben, a játékkal töltött időben hisznek. Az olvasás is népszerű elfoglaltság, bár igazán a második osztályt kezdőkre jellemző (80%), majd fokozatosan csökken a nyári olvasmányok iránti vágy” – zárta az elemzést Gyaraki Dávid.

TOP 3 írószer 2018-ban a REGIO JÁTÉK értékesítési adatai szerint:

  1. Unikornis flitteres tolltartó
  2. Pixie cipzáros tolltartó
  3. Pixie Crew hátizsák

 

A kutatás háttere:

A sajtóközleményben szereplő adatok a REGIO JÁTÉK saját értékesítési adatain, valamint egy 2018. július 17-24. között elvégzett online kutatáson alapulnak, melyben 1658 – 14 év alatti gyermeket nevelő – szülőt kérdeztek meg az iskolakezdéssel kapcsolatban.

Kapcsolódó webcímek:

Webáruház: http://www.regiojatek.hu

Vállalati weboldal: http://regiotoy.hu

Nyilatkozó fotója:

Gyaraki Dávid fotója webes felbontásban: http://sakkom.hu/sites/default/files/sajto/gyaraki-david-regio-jatek_web.jpg

Gyaraki Dávid fotója nyomdai felbontásban: http://sakkom.hu/sites/default/files/sajto/gyaraki-david-regio-jatek_print.jpg

Felhasználható képanyag: https://goo.gl/9oRnAt

További információ:

Szlávecz Boglárka

ügyfélkapcsolati igazgató

SAKKOM Interaktív online marketing + pr ügynökség

Telefon: (+36) 1 237-0212

A REGIO JÁTÉK-ról:

A REGIO Játékkereskedelmi Kft.-t 1990-ben családi vállalkozásként alapította Gyaraki József, a cég ügyvezetője. A piacvezető játékforgalmazó 100%-ig magyar tulajdonban van, ma már országszerte 34 játékbolttal rendelkezik, és közel 25%-os részesedésével piacvezető a hagyományos magyar játékpiacon, webshopjából körülbelül 10 000 különböző játék rendelhető. A REGIO JÁTÉK a világ többi országával egy időben biztosítja a magyar piac számára is a játékújdonságokat. A mintegy 450 főt foglalkoztató vállalat számos nemzetközi játékmárka – így például a Disney plüssök, SES kreatív, 4M tudományos játékok vagy a Ravensburger – kizárólagos magyarországi partnere, valamint hagyományos magyar játékok újrafeltalálója, úgymint a diavetítő és a Gazdálkodj okosan! társasjáték. A dinamikus fejlesztések eredményeként a REGIO JÁTÉK 2017-ben 10,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el, pénzügyi stabilitásának elismeréseként pedig 2016-ban másodszor is megkapta a Bisnode AAA tanúsítványt. 2014 után 2016-ban is MagyarBrands-díjas márka lett a Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában. A REGIO JÁTÉK folytatja a piaci növekedést, Egerben új, nagyobb áruházba költözött, Csömörön új áruházat nyitott 2017 novemberében. Szintén 2017-ben megnyitotta több mint 10 000 négyzetméteres új logisztikai központját Törökbálinton a bevásárlóközpontban, melyhez egy – nagykereskedőket és lakossági vásárlókat is kiszolgáló – 1000 négyzetméteres áruház is tartozik. Az új áruház 2017-ben elnyerte a SuperStore-díjat „szakbolt – non-FMCG” kategóriában. A REGIO JÁTÉK 2014 és 2016 után 2017-ben harmadszorra is megkapta a MagyarBrands-díjat a Kiváló Fogyasztó Márka kategóriában. 2017 februárjában a REGIO Kft. fogyasztóvédelmi referense „Az év fogyasztóvédelmi referense” 2017. díjat nyert.