Magyar English

Nem olcsó a farsangi mulatság, de szeretjük

- Hírek

Budapest, 2018. február 13. – A magyar szülők idén legfeljebb 6000 forintot szántak farsangi jelmezre és kiegészítőkre, a kiadások viszont akár 10 000 forintra is rúghattak, ahol a vendéglátásról is a szülők gondoskodtak. A REGIO JÁTÉK friss kutatásából az is kiderült, hogy a jelmezeket manapság inkább készen vásárolják, mintsem kézzel készítik, főleg, hogy az egyszerűbb, hagyományos maskarák kezdenek kikopni, helyüket a szuperhősök veszik át.

Hazánkban a szülők maximum 6000 forintot szántak idén farsangi jelmezre, melyet legtöbb esetben (66%) készen vásároltak meg – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből. „Az átlagos kosárérték az álarcos bál idején 5440 forint volt, ami a tavalyi évhez képest közel 5 százalékos növekedést mutat. A megkérdezettek fele a 2-4 ezer forintos árkategóriát kereste, egyharmada akár hatezer forintig is elment, ennél többet azonban csak egytizedük költött jelmezre. Továbbra sem jellemző a házi készítésű (25%), ahogy a kölcsönkért (6%) kosztüm sem; a szülők leginkább online vagy személyesen szerezték be a jelmezt” – mondta Gyaraki Dávid, a játékáruház marketingvezetője. A maskara és kiegészítőinek költségén túl a válaszadók 40 százalékának kellett gondoskodnia süteményről, szendvicsről és üdítőről a farsangi bálon, így összességében a kiadások akár tízezer forintra is rúghattak.

Tarolnak a mesehősök

A hagyományos jelmezek köréből a legtöbb kisgyerek a rendőrt, a kalózt és az oroszlánt választotta, ám többnyire idén is a mese- és filmhősök taroltak: Elzák, Batmanek és Pókemberek lepték el az óvodai és iskolai farsangot. „A népszerű mesék nagyban befolyásolják a gyermekek jelmezválasztását, mivel a kicsik alapigénye az, hogy erősnek, hősnek és különlegesnek érezzék magukat. A cél azonosulni egy pozitív mesehőssel, így a vágy, hogy hercegnők vagy tűzoltók legyenek, farsangkor konkrét szereplők megszemélyesítésében ölt testet, ezért lett sok kis Elza vagy Sam, a tűzoltó a csoportban” – mondta Deliága Éva gyermekpszichológus.
A megkérdezettek 60 százalékának gyermeke öltözött már szuperhősnek farsangkor, ugyanakkor mindössze tízből négy szülő szerint vannak jó hatással gyermekére ezek a karakterek. A szakember nem javasolja a jelmezválasztás korlátozását, „hiszen a kicsinek érzelmileg valamiért fontos átélnie – legalább egy napra –, hogy ő a kiválasztott mesehőssé változhasson”. A kutatásból kiderült, hogy a magyar szülők jól állnak e téren, a jelmezválasztás fő kritériumai ugyanis sorrendben a kívánságnak megfelelő karakter, az ár és a tartósság.

Szuperképességgel a népszerűségért

A pozitív mesehőssel való azonosulási vágy évtizedek óta jelen van. „Felmérésünkben vizsgáltuk azt is, hogy kik voltak a szülők kedvencei gyermekkorukban: a kockásfülű nyúl, Mazsola (Mazsola és Tádé), Hófehérke, Micimackó és Frakk győzedelmeskedtek” – tette hozzá Gyaraki Dávid. A miértekről a pszichológus azt mondta, hogy „a mesehősök által a gyermekek kompenzálni tudják saját gyengeségüket, akár még a felnőtteknél is hatalmasabbak, erősebbek lehetnek. Napjainkban előtérbe kerül a népszerűség is, ami minden gyermek számára fontos már óvodás korban is. Farsangkor, ha egy menő szuperhős alakját veszi fel a kicsi, azzal azt reméli, hogy így kivívja a kortársak elismerését, dicséretét, szeretetét”.

Top 10 mesehős jelmez a REGIO JÁTÉK felmérése alapján 2018-ban:
1. Elza
2. Batman
3. Pókember
4. Rohamosztagos
5. Anna
6. Darth Vader
7. Sam, a tűzoltó
8. Ariel
9. Mickey/Minnie egér
10. Thor

Top 10 jelmez a REGIO JÁTÉK eladási statisztikái alapján 2018-ban:
1. Rendőr
2. Tűzoltó
3. Oroszlán
4. Kalóz
5. Hastáncosnő
6. Minyon
7. Pillangó
8. Sam, a tűzoltó
9. Kylo Ren
10. Tündér

A kutatás háttere:
A sajtóközleményben szereplő adatok a piacvezető REGIO JÁTÉK saját értékesítési adatain, valamint egy frissen, 2018. január 26-30. között elvégzett online kutatáson alapulnak, melyben 2605, 14 év alatti gyermeket nevelő szülőt kérdeztek meg a farsanghoz és a mesehősökhöz kapcsolódó véleményéről.

Kapcsolódó webcímek:
Webáruház: http://www.regiojatek.hu
Vállalati weboldal: http://regiotoy.hu

Kapcsolódó képanyag:
Illusztráció a jelmezekhez: https://drive.google.com/drive/folders/0BxiBOBKmsel4bzEyUzFvY1gyWTg?usp=sharing
Gyaraki Dávid fotója webes felbontásban: http://sakkom.hu/sites/default/files/sajto/gyaraki-david-regio-jatek_web.jpg
Gyaraki Dávid fotója nyomdai felbontásban: http://sakkom.hu/sites/default/files/sajto/gyaraki-david-regio-jatek_print.jpg
Deliága Éva fotója: http://sakkom.hu/sites/default/files/sajto/Deliaga-Eva-gyermekpszichologus.jpg

További információ:
Szlávecz Boglárka
vezető kommunikációs szakértő
SAKKOM Interaktív online marketing + pr ügynökség
Telefon: (+36) 1 237-0212
E-mail: bszlavecz (kukac) sakkom (pont) hu
Webcím: www.sakkom.hu

A REGIO JÁTÉK-ról:
A REGIO Játékkereskedelmi Kft.-t 1990-ben családi vállalkozásként alapította Gyaraki József, a cég ügyvezetője. A piacvezető játékforgalmazó 100%-ig magyar tulajdonban van, ma már országszerte 34 játékbolttal rendelkezik, és közel 25%-os részesedésével piacvezető a hagyományos magyar játékpiacon, webshopjából körülbelül 10 000 különböző játék rendelhető. A REGIO JÁTÉK a világ többi országával egy időben biztosítja a magyar piac számára is a játékújdonságokat. A mintegy 450 főt foglalkoztató vállalat számos nemzetközi játékmárka – így például a Disney plüssök, SES kreatív, 4M tudományos játékok vagy a Ravensburger – kizárólagos magyarországi partnere, valamint hagyományos magyar játékok újrafeltalálója, úgymint a diavetítő és a Gazdálkodj okosan! társasjáték. A dinamikus fejlesztések eredményeként a REGIO JÁTÉK 2017-ben 10,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el, pénzügyi stabilitásának elismeréseként pedig 2016-ban másodszor is megkapta a Bisnode AAA tanúsítványt. 2014. után 2016-ban is MagyarBrands-díjas márka lett a Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában. A REGIO JÁTÉK folytatja a piaci növekedést, Egerben új, nagyobb áruházba költözött, Csömörön új áruházat nyitott 2017 novemberében. Szintén 2017-ben a REGIO JÁTÉK megnyitotta több mint 10 000 négyzetméteres új logisztikai központját Törökbálinton a bevásárlóközpontban, melyhez egy – nagykereskedőket és lakossági vásárlókat is kiszolgáló – 1000 négyzetméteres áruház is tartozik. Az új áruház 2017-ben elnyerte a SuperStore-díjat „szakbolt – non-FMCG” kategóriában. 2014 és 2016 után 2017-ben harmadszorra is megkapta a MagyarBrands-díjat a Kiváló Fogyasztó Márka kategóriában.