Magyar English

Játszótéri kampánnyal indul a REGIO Játék és Hintalovon együttműködése

- Hírek

A jó gyerekkor rajtunk is múlik! - ezt üzeni a REGIO Játék és a Hintalovon Alapítvány összefogása, amelynek első lépéseként a szülői figyelem fontosságáról beszélnek majd játszótéri plakátok segítségével. A rövid - 5 pontos -, szülőknek szóló Játszótéri 1x1 olyan alapvető, de mégis fontos kérdésekre hívja fel a figyelmet, hogy miért figyeljünk oda a gyerekre, miért fontos, hogy ne kiabáljunk, miért éri meg, ha letesszük egy időre a mobiltelefont. A kampány üzenete a konkrét felvetéseken túl arról szól, hogy a szülőség nem egy velünk született képesség, hanem tanulható készség, amiben mindig van lehetőségünk fejlődni, új ismereteket, módszereket megtanulni.

 

"Minden nap gyereknap! Úgy gondoljuk, hogy vállalatunk szlogenje egybecseng azzal, amit a Hintalovon képvisel a gyerekjogok terén, hiszen minden nap van valami, amit meg tudunk tenni azért, hogy a gyerekek egy jobb világban nőjenek fel, ahol figyelembe veszik az ő érdekeiket - emelte ki Gyaraki Dávid, a REGIO Játék marketingvezetője. - Azért álltunk a Hintalovon Alapítvány mellé, mert őszintén hisszük, hogy együtt többet tudunk tenni a szemléletformálás érdekében.”

 

A REGIO Játék a közös együttműködés során arra vállalkozott, hogy országos elérését kihasználva még szélesebb körben juttassa el az Alapítvány gyermekjogi üzeneteit a szülőkhöz. Nem jogszabályokról és törvényekről szeretnének beszélni, hanem hétköznapi, bárki által könnyen megvalósítható, apró dolgokról, amelyek lépésről lépésre közelebb visznek minket ahhoz, hogy komolyan vegyük a gyerekek jogait: ennek első közös felhívása a Játszótéri 1x1 Szülőknek. Az együttműködés a digitális szülőség, a minőségi idő, a közös játék témáit járják majd körül, azonnal használható, gyakorlati tippekbe ágyazva.

 

“A gyerekek szeretnek játszani, szükségük van rá, és nem utolsó sorban törvény írja elő, hogy joguk is van a játékra. A 21. századra mégis azt látjuk, hogy kezd eltűnni a szabad játék a gyerekek életéből. A játszóterek azonban megvannak, és bármilyen is a felszereltségük, egy odafigyelő szülővel és egy biztonságban lévő gyerekkel tökéletes helyszínei a játéknak - emelte ki Gyurkó Szilvia, az Alapítvány vezetője. - A REGIO Játékkal történő együttműködés abban segíti a munkánkat, hogy a partnerünkön keresztül még több szülőhöz tudjuk eljuttatni az üzenetet, hogy a »szülőség tanulható«.”

 

A játszótéri kampány 2019. május végén indul, elsőként az 1. és 12. kerület játszóterein lehet majd találkozni a plakátokkal. A Játszótéri kampányhoz bárki csatlakozhat, a Játszótéri 1x1 anyagai az együttműködés oldaláról letölthetőek.

 

Az együttműködés részletei megtalálhatók a www.hintalovon.hu/jatszoter oldalon.